A Karancsberényi Népdalkör 1973 évben alakult Fodor István tanácselnök közreműködésével. Egyetemi tanulmányai befejeztével Fodor Sándor zenetanár vette át a csoport vezetését.

Kezdetben a helyi ünnepeken , majd több Palócnapon is részt vettünk műsorainkkal. Későbbiekben sok meghívást kaptunk a Karancsvölgyi településektől, Szécsény, Salgótarján, Buják, Bercel, Nőtincs, Sipek, Ságújfalu, Piliny és az Abasári Katona és Borfesztiválra. 2013-évben ünnepeltük 40-ik évfordulónkat, ekkor köszöntünk el a 40 éve csoportot vezető Fodor Sándortól és Bogár-Pásztor Mónika új vezetőnkkel felvettük a Szivárvány Népdalkör nevet. Sok száz népdal van a repertoárunkban. Több arany és ezüst fokozattal bírunk. Zenei kíséret is színesíti műsorainkat; eleinte Fodor Sándor, Bacskai István és Balázs, Gelencsér János, Orbán György, napjainkban Deák Béla, Deák-Volom Dávid, Lantos Sándor, Pásztor Mónika szoktak kísérni. Négy fiatal taggal bővült a csoport ebben az évben, ugyanis a régi tagok közül többen betegség miatt kimaradtak, elhaláloztak.

Míg bírjuk, nem hagyjuk abba az éneklést, mert ez a lélek éltetője.

Boldog legyen ki hallja, az ki velem együtt dalolja az élet szép, ábrándokat ringató dalát.