Civil szervezetek, Egyházak / Reménység Nyugdíjas Klub




A Reménység Nyugdíjas Klub 2002 -ben alakult 33 fővel, zömében a Népdalkör tagjai voltak az alapítók

Kovács Sándorné, Herminkát választottuk vezetőnknek . Henglárné Fodor Katalin segítségével bejegyzett szervezetté alakultunk,hogy pályázatokat nyújthassunk be működésre,programokra, utazásra,amelyben Henglárné Katika, Csabainé Freistág Erzsébet és Mezeiné Galovics Rita segítkezett.

A Nyugdíjasklubunk fő célja, hogy kulturált körülmények között szórakozzunk és másodlagosan szórakoztassunk. Több helyen voltunk kirándulni, amelynek öröme főként az együttlét. Minden hónap utolsó vasárnapján találkozunk a Művelődési házban, ahol a felújítást követően egy modern bútorokkal berendezett helyiségáll rendelkezésünkre.

Születésnapokat ünneplünk, megbeszéljük a programjainkat és előző eseményeket, nyársalunk, régi szokások felelevenítésével szerepeket tanulunk: Sorozás, Ágyvívés, Lakodalmas, Beavatás, és még sok szerep, párbeszéd és versmondás amellyel vers illetve szavaló versenyeken is részt veszünk.

2009-ig Kovács Sándorné volt a kitűnő vezetőnk, majd lemondását követően Torák Tibornét választottuk. 2013-ban ünnepeltük 10. évfordulónkat sok vendég meghívásával.

Tagjai vagyunk a 25 éves "Életet az Éveknek" és a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Szövetségének, a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviseletének és a Palóc Nők A Holnapért Egyesület szervezetének.

Értekezletre és szereplésre is gyakran hívják a csoportot és mi szívesen teszünk eleget a felkéréseknek.